Unbelievable trilógia: Rajongásig szerelem

Cím: Unbelievable trilógia
Alcím: Rajongásig szerelem
Páros: Daseung (Big Bang)-Taehyung (BTS)
Figyelmeztetések: yaoi, slight smut, sugar daddy
Korhatár: +18
Író: Yoki

Taehyung POV

Mindig is csodáltam őt. Már azelőtt is, hogy jelentkeztem volna a Big Hithez, ő volt az abszolút kedvencem. Körülöttem mindenki úgy vélte, nincs helye a csapatban, engem mégis az ő hangja, az ő humora bűvölt el a leginkább.

Aztán én is belecsöppentem ebbe. Miután debütáltunk, és egyre több helyre hívtak meg minket, mindig azt figyeltem, ő is ott van-e. Megszólítani persze sosem mertem, csak csendben figyeltem őt, és gyönyörködtem benne. Sokszor karnyújtásnyira volt tőlem, mégsem mertem lépni egyet, hogy megszűnjön ez a kevés távolság.

Idővel egyre több idolt ismertünk meg; több csapattal is jóban voltunk; egyre bátrabbnak éreztem magam, őt mégsem mertem leszólítani. Aztán a 2015-ös MAMA előadásunk után az öltözőben pihegtünk, mikor az egész Big Bang beállított hozzánk.

Én épp a büféasztalnál szereztem vizet, hogy pótoljam az elvesztett folyadékot, míg a többiek üdvözölték az idősebbeket. Épp a második üveg ásványvizet bontottam meg, mikor mellém lépett valaki. Nem néztem rá, csak ittam tovább, amikor megszólalt.

- Gratulálok a fellépésetekhez! Nagyon király volt!

Amint felismertem a hangját, félrenyeltem a számban lévő folyadékot, aminek köszönhetően kisebb fulladásos roham fogott el.

- H-Helló! – fordultam felé, és meghajoltam előtte. – K-Köszi – dadogtam tovább.

Ő csak angyali mosollyal bámult rám, majd oldalra nyúlva vett el egy szalvétát, hogy aztán a pólómra ömlött vizet azzal itassa fel. Minél tovább foglalkozott velem, annál több vér tolult orcáimba, bordóra festve azokat.

- H-Hagyd csak, majd én... – kaptam a szalvéta után, de nem engedte, így másodpercekig fogtam a kezét.

Mikor észrevettem magam, elkaptam a kezem, de tekintetemet nem tudtam elszakítani övétől. Ahogy mandula szemeibe néztem, megcsillant valami: mintha szólni akart volna de csak meredt rám.

- V! Gyere, köszönj a hyungoknak! – hallottam Namjoon hangját.

- Igen... Jövök – szóltam halkan, bár ők ezt biztos nem hallották. Lassan megfordultam, elszakítva magam tőle, de egy lépést sem tettem, mikor megragadta csuklómat. Visszafordultam, s kérdőn néztem riadt szemeibe.

- Van kedved valamikor meginni egy kávét? – Komoly szándékot tükrözött egész lénye, s szinte sütött róla a reménykedés.

- Persze – vágtam rá csillogó íriszekkel, mire hatalmas mosoly vidította fel arcát.

***

Izgatottan ültem a sarokban egy tenyérnyi asztalnál, elrejtőzve a kíváncsi szemek elől.

- Szia, ne haragudj, hogy késtem – toppant mellém, majd finoman végigsimított vállamon – mire nekem megugrott a pulzusszámom –, végül velem szemben foglalt helyet.

Alig mertem elhinni, hogy az történik, ami. Maga Kang Daesung üldögélt velem szemben; együtt kávéztunk. Csak bámultam rá, de megszólalnom nem akaródzott.

- Mi újság?

- Kicsit fáradt vagyok – válaszoltam halkan, mire riadtan emelte rám tekintetét.

- Ne halasszuk el? Nem gond! Pihenj inkább! – Már állt volna fel, hogy kabátját fogva távozzon, én azonban nem hagytam. Ráébredtem, hogy most kell megragadnom a lehetőséget, mert soha többé nem lesz ilyen alkalom. Így megfogtam csuklóját, ő pedig visszaereszkedett a székre.

- Ne! Nem kell! – szólaltam meg rémülten. – Nem úgy értettem! Nagy volt a hajtás, és ezért fáradt vagyok, de... De itt akarok lenni... Veled. – Erre olyan szelíd mosolyt eresztett meg felém, amitől a szívem szinte olvadni kezdett. Tudtam, hogy nincs visszaút számomra...

Egész délután iszogattunk, és beszélgettünk. Az érdekes az volt, hogy a munkát egyáltalán nem említettük. Csak magunkról beszéltünk; régebbi anekdotákat mesélt, amivel mindig megnevettetett. Magamról félve beszéltem, de elmondtam neki mindent, amit tudnia kell – nem akartam, hogy úgy érezze, zsákba macskát vett.

Bár egyikünk sem mondta ki, de egy csodás randevút tudhattunk magunk mögött. Igazán gondoskodó volt velem szemben – mikor végeztünk, még taxit is hívott nekem, s amíg vártunk, tovább beszélgettünk. Ám egyszer csak elhallgatott, s meredten nézett rám, szemeiben furcsa csillogással. Mikor közelebb lépett hozzám, nem húzódtam el, fejemet tenyerébe hajtottam, mellyel arcomat simította végig. S mikor arcát közelítette, én csak rámeredve némán kérleltem, hogy végre tegye meg, amire már én is rég vártam.

A csókja puha volt, finom, kissé talán félénk, de mikor érezte viszonzásomat, felbátorodott, s mélyítette nyelve játékát. Pár perc múlva finoman toltam el magamtól.

- N... Ne haragudj! De olyan... Annyira...

- Tudom – válaszolta légszomjjal küzdve. – Itt a taxi – közölte halkan, hangja azonban azt sugallta, nem szívesen enged el.

- Oké – leheltem kettőnk közé, homlokomat övének támasztva.

- Majd hívlak. – Még egy leheletfinom puszit adott párnáimra, majd kinyitva az autó ajtaját, beültetett.

***

Hetekig sms-eztünk; órákat beszéltünk telefonon, ha úgy engedte a beosztásunk, és többször találkoztunk eldugott kávézókban. A többieknek mindig beadtam valami mesét, de szerintem sejtették, hová tűnök órákra.

A taxiban ülve a címet olvasgattam – amit a sofőrnek is megadtam –, illetve az előtte lévő üzenetet.

"Nincs kedved este átjönni hozzám?

 Főzök valami finomat, nehogy koffein-túladagolásban haljunk meg.

Elküldöm a címem..."

Nagyot nyeltem, ahogy újra és újra átfutottam, amit írt. Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból, s indultam meg Daesung lakása felé. A liftben már olyan gyorsan szedtem a levegőt, hogy félő volt, elájulok. Tudtam, hogy ez az este más lesz. Elég rég kerülgettük már egymást. Sőt, az utóbbi időben igen... intimre fordult a kapcsolatunk.

Félénken, de bekopogtattam, s nem telt el egy perc sem, hogy felrántva az ajtót, mosolyával köszöntsön.

- Szia! Úgy örülök, hogy jöttél – ölelt magához szorosan. Minden félelmem elmúlt egy pillanat alatt, ahogy karjai körém zárultak. – Gyere, mindjárt kész a vacsi!

Körülnézve a lakásban elámultam – szóval egyszer ide juthatok, ha keményen dolgozom.

- Mi finomat csinálsz? – léptem mögé, s válla felett a tűzhelyet kémleltem.

- A kedvencedet. Kérsz egy kis bort, amíg elkészül? – fordult meg hirtelen.

Egy percig csak álltunk egymást ölelve, majd ajkaim után kapott. Olyan heves volt, hogy biztosra vettem, mi a szándéka ezzel az egész "vacsora-dologgal". Mint mindig, most is én állítottam le, ő pedig engedett.

- Igen, kérek – válaszoltam rekedten.

Elvéve a pulton levegőző bort, töltött egy keveset, majd felém nyújtotta a poharat. Amíg ittam, ő engem kémlelt, majd egyszeriben eleresztett egy mély sóhajt.

- Annyira... rohadtul szexi vagy – harapta be alsó ajkát, ahogy végigmért, amint ott ültem mellette a pulton.

Kivette a kezemből a poharat, amit én meglepetten figyeltem, majd lábaim közé lépve emelt ölébe, hogy aztán mindent maga mögött hagyva cipeljen a háló felé. Egy pillanatra elszakítottam magam tőle.

- Várjh... a vacsorah...

- Nem számít – hajolt nyakamra, hogy azt csókolva hajtson az őrület mélységes szakadékának peremére. Így elfeledkeztem a tűzhelyen rotyogó kajáról, ahogy a hamarosan megszólaló füstjelzőről is. Csak ő számított...

***

Végül pizzát rendeltünk, amit a kanapén ücsörögve, filmnézés közben ettünk meg... anyaszült meztelenül... egymást ölelve.

- Taehyung, tudom... tudom, korai ilyet mondani, de... azt hiszem jó esély van rá, hogy beléd szeretek – nézett mélyen íriszeimbe. Én csak hozzábújtam, s még szorosabban szorítottam magamhoz.

- Be kell vallanom valamit – szólaltam meg elpirulva. – Azóta rajongok érted, hogy debütáltatok. Mindig csodáltam a hangodat; hogy különc vagy; olyan, mint én. Így én nem mondhatom el ugyanezt, mert az én szívem már régen a tiéd – néztem végre rá, végül óvatos csókot loptam tőle, amit hamar viszonzott is, hogy aztán a pizzás dobozt a földre hajítva, a dohányzó asztalon kössünk ki.

Egy biztos: Daesungnak másnap sokat kellett takarítania.