Parfüm

Cím: Parfüm
Páros: Yoongi-Jimin
Korhatár: +18
Író: Yoki

Yoongi POV

- Ahh… hyung! Keményebben! – nyögte Jimin alattam, még több élvezetért könyörögve. Én sarkamra ültem, hogy a két kezem szabaddá váljon, amikkel rá is markoltam csípőjére, hogy még jobban magamra tudjam húzni. Erre válaszként szinte felsikított.

­­­***

Egy alaposnak nem nevezhető tisztogatás után lassan kitámolyogtam a nappaliba, ahol Jin ült telefonját nyomkodva.

- Már megint? – nézett fel rám.        

                 

- Nem tudom, miről beszélsz, hyung – kerültem a témát.

- Dehogynem tudod. Yoongi, megmondtam, hogy ne játssz vele – jött utánam a konyhába.

- Hányszor akarsz még kioktatni erről? – fordultam felé indulatosan.

- Ahányszor csak szükséges – nézett velem farkasszemet. – Jimin sokszor szenved emiatt, és én már nem bírom nézni.

- Akkor ne nézz oda – vetettem oda, majd otthagytam. Ő azonban nem adta fel olyan könnyen – utánam jött és a vállamnál fogva kényszerített rá, hogy megforduljak és a szemébe nézzek.

- Össze fogod őt törni. Ez pedig a csapat életébe is kerülhet. Valóban nem fontos neked a banda?

- De, fontos. De ez még mindig az én magánéletem. És a rajongóinktól elnézem, hogy beleturkáljanak; és hogy előttük nincs is magánéletem, de tőletek már nem fogom ezt lenyelni. Szálljatok le rólam! Majd megoldom. – Otthagytam a nappali közepén, mielőtt újra eszébe jutott volna, hogy szembeszédet tartson.

- Hol maradtál eddig? – nézett fel rám Jimin, ahogy visszaértem a szobába.

- Kb. öt percig voltam távol – néztem rá mogorván.

- Hiányoztál – ütögette meg azt a kevés helyet maga mellett.

- Jimin… - léptem elé. – Hányszor kell ezt még átbeszélnünk? – néztem le rá. Ő erre durcás képpel törökülésbe vágta magát.

- Miért kell mindig tönkre tenned? – nézett fel rám könnyes szemekkel. Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam.

- Jimin! Az elején megbeszéltük, hogy ez csak szex! Te vagy az, aki ezt az egészet bonyolulttá tette! Minden szép és jó volt, amíg te ki nem találtad, hogy belém szerettél.

- Csak egyetlen estét kértem tőled, amikor nem dobsz félre, mint a használt zsepit, amibe beletöltötted az élvezeted, aztán kidobtad, mert ez minden, amire jó volt.

Meglepődtem a keserűségen, ami belőle áradt, de már belefáradtam, hogy meggyőzzem.

- Jimin, menj vissza a szobádba – szólaltam meg halkan, ellentmondást nem tűrő hangon. –Egy időre függesszük fel ezt az egészet – néztem rá komolyan, mire a könnycseppek megsokszorozódtak szemében, s végül legördülve arcán, megszöktek. Orrnyergemet masszírozva, szememet szorosan lehunyva vártam meg, míg elhagyta a szobámat.

- Jimin – hallottam Jin vigasztaló hangját.

Nem voltam kíváncsi Jimin hisztijére, így a párnát a fejemre húzva feküdtem be ágyamba. Nem volt jó ötlet. Még éreztem együttlétünk illatát az ágyneműn, ahogy Jimin parfümjét is. Mindig ezzel tudott az őrületbe kergetni. Az az isteni illat… Valahányszor megéreztem, teljesen elvette az eszemet.

Mikor először voltunk együtt, mindketten teljesen kikészültünk a nőhiánytól – így történhetett meg, hogy egyik este, fellépés után egymásnak estünk a konyhában. Ám akkor elkövettem azt a hibát, hogy elárultam neki, mennyire meg tud őrjíteni a parfümje illata. Azóta valahányszor repetát szeretett volna, csak magára fújta a parfümöt, amitől én elvesztettem a fejem. Aztán persze rájöttem, hogy szándékosan csinálja mindezt, így, ha megéreztem ezt a bódító illatot, már tudtam, hogy mit szeretne. Nem mintha annyira noszogatni kellett volna; minden egyes alkalommal többet és többet akartam belőle. Egyszerűen függővé váltam.

A probléma akkor kezdődött, mikor a harmadik vagy negyedik alkalom után volt egy komoly beszélgetésünk arról, hogy melyikünknek mit jelent ez az egész. Én elmondtam neki, hogy számomra nem jelent ez többet testiségnél. Nagyszerű volt vele, de nem akartam azzal áltatni, hogy egyszer majd szerelmet vallok neki és onnantól minden rózsaszín és csöpögős lesz. Élveztem minden vele töltött percet, de sosem voltam nagy romantikus.

Ezután a beszélgetés után hetekig nem történt semmi, majd egy este ismét megéreztem azt az illatot, és én tudtam, hogy elfogadta a szabályokat és hajlandó e szerint játszani. Legalábbis azt hittem…

Minden szépen ment ezek után. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, és többször is megesett, hogy Jimin az ágyamban kötött ki éjszakánként. A többieknek is kezdett feltűnni a dolog, de akkor úgy voltak vele, hogy nem zavarja a csapatmunkát, így nem ütik bele az orrukat. De aztán egy este visszatértünk a kezdeti problémákhoz és minden tönkrement.

Aznap este, amikor élveztük egymás testét, éreztem, ahogy egyre inkább rám feszül, közeledve a kielégülés felé. Én se jártam már messze tőle, de nekem még kellett néhány lökés. Ám Jimin egy mélyebb lökésemnek köszönhetőem hasfalára élvezett, és akkor olyat mondott, ami mindent tönkre tett.

- Ahh… Yoonig – nyögte nevem, amint elélvezett. – Szeretlek – lehelte még utoljára, mire én megálltam a mozgásban. Ő csak meglepetten figyelt, ahogy kihúzódtam belőle, majd magamra kapkodva ruháimat, magára hagytam. – Yoongi? – hallottam még, mielőtt rácsuktam volna az ajtót.

Végül a nappali kanapéján kötöttem ki, arcomat kezeimbe temetve, és egyre csak törtem a fejem. Miért nem képes megérteni? Sosem leszek olyan férfi, akire ő vágyik. Nem vagyok romantikus alkat, képtelen vagyok szerelmesen ömlengeni vagy végigülni egy romantikus filmet. Jiminnek olyan fiú vagy lány kell, aki képes ilyenekre, aki elkényezteti őt, aki szeretgeti, szerelmesen gügyög neki.

- Yoongi? – hallottam meg suttogását a szoba sötétjében. Kihallottam belőle a pánikot. – Yoongi, én…

- Nem érdekel. Nem akarok erről beszélni. Hagyjuk egymást békén Jimin, mert ennek nem lesz jó vége – álltam fel végül, majd otthagytam a nappali közepén, egyedül.

Minden ekkor fordult rosszra. Sokáig kerültük egymást. A többiek társaságában látványosan, nyilvánosan pedig próbáltuk elviselni a másikat. Láttam rajta, mennyire szenved ettől, sokszor találtam rá éjszakánként a fürdőben vagy a konyhában, ahogy pirosra sírja szemeit. Ilyenkor mindig valami kifogást talált a sírásra, de én tudtam jól, mi az igazság.

Egy idő után persze a többiek is noszogatni kezdték, hogy mondja el, mi a baj, mert már nyilvános megjelenések alkalmával is egyre többször vették észre a rajongók is és a riporterek is, hogy kedvetlen.

Végül Jinnek sikerült kihúznia belőle az igazat. Ezt onnan gondolom, hogy szinte rögtön utána meg is talált, hogy kioktasson arról, nem szabad összetörni mások szívét… Pff, mintha magamtól nem tudnám. Nem arról van szó, hogy nem érdekelt volna, mennyit szenved miattam Jimin. De tudtam, ha nem érti meg a szabályaimat, és nem hajlandó azok szerint játszani, akkor nem lesz ebből semmi. Mert sosem tudok majd azzá válni, akire ő valójában vágyik. Áltatni pedig nem akartam.

Jimin végül teljesen belebetegedett ebbe. Már jóformán semmihez nem volt kedve vagy türelme. És nem vertem nagydobra, de én sem álltam sokkal jobban lelkileg. A különbség az volt, hogy én jobban titkoltam mindezt. Pedig egyre inkább éreztem a hiányát. Igen, hiányzott, bár ezt még saját magamnak is nagyon nehéz volt beismerni. Mégsem tettem semmit. Nem akartam megnehezíteni számára a dolgokat.

Jin persze szinte minden este megpróbált beszélni a fejemmel, ami még egy lapáttal rátett a már amúgy tetőzött gondokra, így egy idő után képtelen voltam őt elviselni. Inkább minden este megvártam, míg elalszik, és csak utána osontam be halkan az ágyamba.

Végül, amikor már úgy éreztem, nincs lejjebb, és hogy most értem el a holtpontot, újra megéreztem…

A nappaliban vacsoráztunk, amíg Jimin zuhanyozott. A többiek beszélgettek, én pedig inkább csendben próbáltam minél gyorsabban megvacsorázni, hogy mehessek aludni. Napok óta nem aludtam rendesen, mert sokáig dolgoztam, aztán meg annyi mindenen járt az agyam, hogy képtelen voltam lehunyni a szemem. Így magam elé bambulva tömtem magamba a vacsorát, mikor megcsapta orromat az az izgató illat. Erre felkaptam a fejem, és láttam, ahogy Jimin a szobám ajtajából néz rám vissza. Ahogy ott állt alsó ajkát harapdálva, félredobtam mindent, és követtem őt a szobámba, majd bevágtam az ajtót magunk mögött, mire odakint hirtelen csend lett. Minket azonban ez a legkevésbé sem érdekelt. Nem szóltunk egy szót sem, csak egymásnak estünk, téptük egymás bőrét, amit már hónapok óta nem érezhettünk.

Már nem számítottak a szabályok. Már nem számított az sem, amit legutóbb mondott. Nem számított már semmi sem. Csak ő. Őt akartam. Ölelni akartam, mélyen beszívni parfümjének illatát, hogy sose feledjem el.

Ez persze csak addig tartott, míg ki nem élvezkedtük magunkat. Amint képes voltam józanésszel gondolkodni, rájöttem, hogy hibát követtem el. Hogy megint bedőltem neki, megint képes volt elcsavarni a fejem.

Ahogy ott feküdtem ágyamban, orromban még Jimin parfümjének múló illatával, elgondolkodtam, hogy vajon tényleg hibát követtem-e el. Kívánom őt. Mindennél jobban. Szeretek vele lenni, vele nevetni, vele aludni. De félek, hogy ez kevés lenne neki. Ő ennél többet érdemel…

Végül arra jutottam magányomban, hogy egy idióta vagyok…

Miután ismét sikerült megbántanom Jimint, ő visszatért magányába, magába fordult és megint semmihez nem volt kedve. Persze az esti fiaskó után Jin még megtalált párszor, hogy kiselőadást tartson az emberi kapcsolatokról, sőt, még a leader is elkapott egyik este.

- Yoongi, beszélhetünk? – kérdezte suttogva, mert már mindenki aludt. Csak én dolgoztam még a nappali csendjében.

- Aha, mondd – válaszoltam, fel sem nézve laptopom képernyőjéről.

- Figyelj…

- Nam, ha te is azzal jössz, hogy mekkora seggfej vagyok, akkor segítek egy kicsit: tudom. Nem kell kioktatnod. Tisztában vagyok vele.

- Oké. Örülök neki. De nem ezt akartam. – Erre már felnéztem, rá szegezve tekintetem.

- Akkor?

- Mikor ismered már be? – ült le mellém.

- Mégis mit? – tettettem a hülyét, de nagyon is tudtam, mire gondol.

- Azt, hogy szereted Jimint. Neki is könnyebb lenne, neked is, és ami a legfontosabb, nekünk is. A bandának sem tesz jót, hogy ilyen feszült a hangulat köztetek. És már több mint egy éve tart.

- Nézd, Namjoon, ezt had döntsem el én, oké? Nem elég, hogy Jin rám szállt, muszáj még neked is?

- Én csak segíteni szeretnék. Azt szeretném, ami mindenkinek a legjobb. És hülye vagy, ha nem látod be, hogy neked is jobb lenne, ha végre elmondanád neki.

- Nem tehetem… - halkultam el.

- És ugyan miért nem?

- Mert én kevés vagyok neki, érted? Jimin ennél többet érdemel.

- Hyung. Megoszthatok veled valamit?

- Na?

- Nem kertelek, kimondom egyenesen. Egy idióta vagy. Ez a fiú imád téged. Képes lenne a világ végére is utánad menni. Úgyhogy menj szemészhez és cseréltesd le a kontaktlencsédet, ha nem látod… - Azzal felállt és otthagyott.

Hát ez… fasza…

Mindenkinek ilyen egyértelmű? Tényleg ennyire idióta lennék, hogy csak nekem esett le ilyen későn? Vajon… Jiminnek is feltűnt?

Ezután a kedves és lényegre törő beszélgetés után egyre többet törtem a fejem kettőnkön. Hogy milyen lehetne… És egyszer csak azon kaptam magam, hogy azon ötletelek, hogyan engesztelhetném ki Jimint. Végül úgy döntöttem, a fenébe a férfias önbecsülésemmel, egyszer az életben félre teszem a szabályaimat.

A nyári hajtás után kicsivel több szabadidőnk volt. Elmúlt a szeptember is gyorsan, és mire én összeszedtem minden bátorságomat, elkövetkezett az október, s vele együtt Jimin születésnapja. Az volt a kívánsága, hogy együtt ünnepelhessen velünk, mert nem volt kedve a nagy felhajtáshoz, kimozdulni pedig végképp nem. Még mindig magába volt roskadva, de a közelgő születésnapja egy kis vidámsággal töltötte el. Így végül – Jimin kívánságát teljesítendő – megbeszéltük a menedzserrel, hogy a dormban szeretnénk megünnepelni ezt a jeles alkalmat.

Az estéhez közeledve mindenki készülődött, miközben Jimin bezárkózott szobájába. Jin egész délután finom illatokkal töltötte meg a lakást, a többiek pedig lufikat fújtak fel és azokkal díszítették a lakást. Estére mindent lufik borítottak. Jin telepakolta az asztalt mindenféle jóval, s végül már csak az ünnepeltre vártunk. Végül a leadernek sikerült kirángatnia a szoba magányából.

Mindenki vidáman köszöntötte fel, elhalmozták ajándékokkal. Én is odaléptem hozzá, hogy átadjam neki az én ajándékomat, s mikor egy pillanatra megölelt, megéreztem az illatát.

- Szándékosan kínzol, igaz? – suttogtam a fülébe, kicsit hosszabbra nyújtva az ölelést, mint amilyenre ő tervezte.

- Nem tudom, miről beszélsz – válaszolt hasonlóképpen.

- De, nagyon is tudod, miről beszélek – hajoltam nyakába, és mélyen beszívtam illatát.

- Jintől kaptam ezt a parfümöt, és nem akarom megbántani azzal, hogy nem használom – magyarázta.

- Aha. Éppen Jintől, mi?

- Igen. Azt mondta, még jól jöhet valamikor – húzta el száját, ahogy kibújt ölelésemből.

Nekem ennél több bátorítás nem kellett…

- Hyung – léptem oda Seokjinhez.

- Tessék?

- Megtennéd, hogy ma Hopiékkal alszol?

Miután sikerült mindent elintéznem, odaléptem Jiminhez, aki épp a kapott ajándékokat nézegette a nappali közepén.

- Beszélhetnénk?

- Mondd – felelt halkan, de nem nézett rám.

- Ne itt – mordultam rá, mire grimaszt vágott, de azért felállt és követett a szobámba.

Mikor belépett, csak pislogott, mint aki nem érti, hova került. Meg tudtam érteni. Nem pakolom tele minden nap a szobámat világító mécsesekkel.

- Yoongi… - lépett egyet beljebb, de még mindig nem akart hinni a szemének. – Ezt… ezt te csináltad? – nézett körbe.

- Miért? Egy kibaszott gyertyakészítőnek nézek ki? Bocs – néztem rá bocsánatkérőn. – A megszokás – sóhajtottam nagyot. – Én csak… szóval… hát tudod…

- Ez… gyönyörű – fordult felém mosolyogva, könnyes szemekkel.

- Én csak… A múltkor…

- Tudom. Ne mondj semmit – karolt a nyakamba, majd egy apró puszit nyomott az ajkaimra.

- De. De muszáj elmondanom valamit. Csak… erről nehéz… beszélnem. Tudod, hogy nem vagyok egy kitárulkozós típus – vettem le karjait a nyakamból, hogy aztán játszadozva kicsit kézfejével, összekulcsoljam ujjainkat. Ő ezt nagy szemekkel nézte végig, hiszen tőlem merőben szokatlanok az ilyen romantikus gesztusok. – Szeretnék bocsánatot kérni, hogy ennyire és ennyiszer megbántottalak. Sosem akartam neked rosszat, csak nem akartalak túl közel engedni. Mert te jobbat érdemelsz nálam. Bármennyire is vágyom rád és hiányzol, tudom, hogy sosem leszek elég jó neked.

- Sssss – tette mutatóujját a számra. – Fogd be – mordult rám. – Nekem ez éppen elég. Több is, mint elég – karolt újra nyakamba és ajkaim után kapott. Nem kellett sok, hogy magamhoz térjek és viszonozzam.

A heves csók közepette Jimin addig hátrált velem, míg a lábam az ágy szélének ütközött, így könnyen ledönthetett rá, ő pedig csípőmre ülve folytatta nyelve munkáját.

- Úgy hiányoztál – nyögtem a csókba.

- Te ish – tért át nyakamra, mert jól tudta, ez a másik, amivel az őrületbe tud kergetni.

- Ahh… atyaég Jimh… - sóhajtoztam, ahogy pólómat egyre feljebb tolva, alhasamtól felfelé haladva csókolt végig. – Nah… ebből elégh – fogtam meg vállainál fogva, és egy ügyes fordulattal magam alá kényszerítettem.

- Csak egyszer hagynál érvényesülni – forgatta szemeit, de közben mosolygott.

- Ne is álmodozz róla – villantottam rá egy félmosolyt, majd lassan kezdtem gombolni az ingjét.

- Imádom, mikor ezt csinálod – harapta be alsó ajkát, hogy elfojtson egy nyögést.

- Micsodát? – vigyorogtam.

- Mikor így nézel rám.

- Hogyan? – hajoltam nyakához, és míg a válaszra vártam, nyakát vettem fogaim közé.

- Ahh… ilyenh… ilyen perverzen… ilyen kéjesen – nyögdécselt.

Miután az összes gombot sikerült elszakítanom gomblyukától, megfosztottam őt ingétől, ami végül a padlón kötött ki, amit nem sokkal utána követett a farmerja is.

- De türelmetlen itt valaki – jegyezte meg kuncogva.

- Régóta várok erre, úgyhogy meglehet – jegyeztem meg félvállról, míg felálltam az ágyról, hogy megkeressem a flakonnyi tejszínhabot.

- De… mi lesz így a diétáddal? – nézett a kezemben lévő édességre.

- Majd teszek róla, hogy ledolgozzuk – kacsintottam rá. – Te csak lazulj el és élvezd.

Ahogy az első csíkot ráfújtam hasára, összerezzent a hűvös érzéstől, majd miután forró nyelvemmel eltávolítottam a habot, libabőrös lett a teste az érzéstől. És ezt így folytattam mindaddig, míg levegő után nem kapkodott.

- Yoonh… Yoongih kérlekh – homorította mellkasát, ahogy vonaglott alattam.

Én visszatértem erre ajkaihoz, amiket azonnal birtokba is vettem, de most már nem finomkodtam. Téptem azokat a finom párnákat, míg vörösek nem lettek. Ezt azonban megelégelve, felült, hogy könnyebben le tudja rólam ráncigálni a pólómat, majd övemhez nyúlt, mire elkaptam csuklóját.

- Mire ez a nagy sietség? – leheltem ajkaira. – És mi lesz így a romantikával?

- Ahjj… Majd a második vagy harmadik menet után lehetsz romantikus, most viszont téged akarlak – rántott le magához egy követelőző csókra.

- De addigra leég az összes gyertya – toltam el kissé magamtól.

- Yoongi! – mordult rám türelmetlenül, mire én csak felkuncogtam, és hagytam, had vetkőztessen tovább.

Végül teljesen meztelenül simulhattunk össze. Ahogy súrolták egymást merevedéseink, mindkettőnkből felszakadt egy mély sóhaj. Rég nem éreztük ezt, és már mindkettőnknek nagyon hiányzott.

- Ahh… istenem, ez milyen jó érzés – nyögött nyakamba, majd egy hirtelen mozdulattal átfordított a hátamra és rám feküdt. Így folytatta mozgását, aminek következtében férfiasságaink egymásnak nyomódtak, ezzel egyre az őrületbe kergetve mindkettőnket. Végül elszakadva nyakamtól, a csípőmre ült és úgy mozgott tovább előre és hátra.

- Jimh… Jiminh… kérlekh – nyögtem egyre hangosabban, ahogy elvette az eszemet mozgásával. Ő erre csak megemelkedett kicsit, hogy előkészítse magát. Tudta, mennyire szeretem, mikor előttem ujjazza magát, mert a végletekig izgatott ez a látvány.

- Ahh… Yoongih – nyögte nevem, s közben engem bámult pillái alól, hogy milyen hatást ér el ezzel. Nekem pedig itt pattant el valami. Az a pillantás, amit csinált, az illata egyszerre teljesen megőrjítettek. Elvettem kezét bejáratától, és magamat helyeztem oda, majd minden finomkodás nélkül hatoltam belé egészen mélyre. Hátravetett fejjel nyögött egy nagyot, ahogy teljesen kitöltöttem, majd egy elégedett sóhajt hallatott. – Mennyire hiányoztál – nézett le rám, majd szinte azonnal mozogni kezdett.

Imádtam nézni, ahogy rajtam élvezkedik. Ahogy kihasználva testemet, örömet szerez magának, s mindeközben engem is az őrület határára sodor. Hiába fogtam csípőjére, hogy mélyen magamra húzzam, az a mély nem volt elég mély. A nyögései nem voltak elég hangosak. Az érintései nem voltak elég durvák. Többet és többet akartam. Nem akartam megállni. Azt akartam, hogy örökké tartson. Hogy örökké nézhessem, amint rajtam élvez el. Örökké hallani akartam, hogy miattam nyög és sóhajtozik. És örökké hallani akartam, ahogy az én nevemet sóhajtja. Mert tudtam, ez az a hang, ami még a halálból is vissza tudna hívni, amikor szüksége van rám.

Amint én benne gyönyörködtem, éreztem, ahogy egyre inkább feszül teste, miközben olyan mozdulatokat csinált rajtam lovagolva, hogy a lélegzetem is elakadt tőle.

- Ahh… Jimh-Jiminh… Neh… Elfogokh… Ahh… - Szorosan lehunytam szemeimet, hogy koncentráljak, de már késő volt. Nem volt visszaút. Annyi kihagyás után túl sok volt a látványa, és túlságosan élveztem a teste nyújtotta gyönyört.

- Várjh… várj megh – fogta meg kezem és levezett férfiasságához. Éreztem, ahogy pulzál, jelezve, hogy neki is mindjárt itt a vég. Ezért aztán igyekeztem kitartani, hogy még láthassam az arcát, miközben hasamra élvez. – Ahh… Yoongih! Szeretlekh – nyögte hangosan, ahogy markomba robbant.

- Mmmm… - mordultam fel az érzésre, amit a rám szoruló izmai okoztak, és arra az érzésre, amit szavai. – Én is szeretlek – robbantam belé végül én is.

- Tessék? – tért magához egy percre.

- Szeretlek Jimin – húztam le magamhoz egy hosszú, szenvedélyes csókra. – El akartam mondani. Már rég el akartam – simítottam végig arcán. – Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. Te vagy a mindenem. Szeretek veled lenni, veled nevetni, veled aludni. Veled akarok lenni a nap minden percében. Szeretlek – csókoltam meg ismét.

- Tényleg? – kérdezte meghatódva.

- Tényleg – mosolyogtam rá.

***

- Árulj el nekem valamit – szakadtam el tőle egy pillanatra.

- Hm? – csókolta tovább a nyakamat.

- A parfümöt. Tényleg Jin vette neked?

- Igen. Tudta, hogy megőrülsz érte, mert elmondtam neki.

- Azt hiszem, meg kell köszönnöm neki – öleltem magamhoz szorosan.

- Mikor lettél te ilyen bújós? – böködte az arcomat.

- Cssst. Most ilyenem van. De ne szokd meg! Ez egyszeri alkalom – bújtam nyakhajlatába, és engedtem, hogy a jóleső fáradság átjárja a testemet. Nem kellett sok, hogy elaludjak, főleg, hogy Jimin simogatta a hátamat, amit imádtam, bár ezt semmi pénzért be nem vallottam volna neki. De ki tudja? Lehet nem is áll messze tőlem ez a romantikusdi? Hiszen elég volt hozzá egy parfüm…