Kétarcú szerelem

Cím: Kétarcú szerelem (AU)
Páros: Yoongi-Jimin
Korhatár: +16
Írók: Pakkson (Seokjin), Nikachu (Jimin), Yoki (Yoongi)

Seokjin POV

Szinte éreztem, milyen erőtlenül szökött be az ablakon, hogy aztán világosságot alig adva érjen célba a nap megkopott sugara. A tanterem megfakult, ám még viszonylag fehér falait a plafonra – mindent stílust nélkülözve – felaggatott lámpák festették enyhén sárgásra.  A szürke keretekbe besuvasztott üvegen hangosan kopogott az eső. Gyenge lelkemnek pont erre volt szüksége, hisz egy kilencedik órába benyomorított biológia óránál rosszabbat aligha tudtam volna elképzelni, de így, hogy a monoton kopogásra táncba kezdett fantáziám minden apró zuga, egész elviselhető volt.

Legjobb barátom ücsörgött mellettem, aminek egy átlagos diák nyilván örült volna, de én nem tudtam kihasználni ennek a lehetőségeit, ugyanis Yoongi – akinek kék haja elég feltűnően virított feje búbján – nyakig merült telefonja – és a facebook – tengerében. Kénytelen voltam valamelyest odafigyelni a tanóra anyagára, hisz nem lenne rossz, ha év végén az érettségin nem csak átmennék belőle, hanem mondjuk jól is sikerülne.

Roppant izgalmas témának néztünk elébe, ugyanis a férfi test… bizonyos részeinek a működéséről szólt a tananyag, ami sajnos nem merült ki a "némi felnőtt tartalommal felruházott" rövidfilmek vetítésében, sőt, az valamiért teljesen kimaradt a túl hosszúra nyúló negyvenöt percnyi tömény bambulásból, pedig akkor még talán némi érdeklődést is mutattam volna.

Mélyeket sóhajtva pillantottam körbe a teremben, de valahogy senki nem bizonyult elég érdekesnek ahhoz, hogy pár másodpercnél tovább legeltessem rajta a tekintetem. Végül – roppant illetlenül – Yoongi telefonjára pillantottam, és – némi unaloműzésképp – beleolvastam a beszélgetésébe.

Yoongi POV

Biológia. A férfi test rejtelmei. A férfi test működése. Jimin teste. Angyalarcában tigrisszemként csillogó lélek-tükrei. Egy izzadságcsepp, amely halántékát szántja fel, benedvesítve azt...

Azt hiszem, kissé elkalandoztam emlékezetem labirintusában. Erre a zsebemben megrezzenő telefonom figyelmeztetett. Ujjaimmal kitapogattam  a kis kütyüt, és a pad rejtekében elővéve pörgettem végig értesítéseimet.

Amint érzékeltem, hogy újabbat rezdült a készülék, a szívem hevesebb ütemre kapcsolt.

Jimin írt...

"Rossz fiú vagy! Az órára kellene figyelned! ;)"

"Az bizony, nagyon rossz fiú vagyok :P" – pötyögtem be a választ, és közben próbáltam rejtegetni huncut mosolyomat.

"Javíthatatlan vagy! :D" – érkezett a reakció.

"Nem tehetek róla! Hiába pakolnak elém egy keresztmetszetet a férfi testről, szívesebben tanulmányoznám a tiédet. Minden izomdomborulatot, minden hajlatot alaposan megvizsgálnék."

"Fejezd be! :D Még haza is kell érnünk valahogy!"

"Sajnálom! Rendben! Ma te vagy a főnök! ;)"

"Tényleg? Szavadon foglak!"

"Érted mindent, szerelmem! <3"

Mintha maga az épület is megérezte volna, mennyire vágyom már az ölelésére, egy csengőszóval mentett fel a további szenvedés alól, hogy aztán könyveimet táskámba dobálva loholjak ki a terem fojtogató szürkeségéből.

Jimin POV

Az iskola kopottas padja épp oly unottan nyikordult meg, mint amilyen unottan hajtottam le rá fejemet. Körülbelül fél órányi tömör szenvedés várt még rám, pedig már úgy lettem volna máshol. Vagyis inkább mással. Gondolataim folyamatosan elkalandoztak, habár egy ilyen unalmas órán nem is csodálkoztam rajta, mellesleg kilencedik órában még, ha érdekelt is volna amiről szó van, sem tudtam volna koncentrálni teljesen, főleg úgy, hogy Yoongi járt a fejemben egyfolytában.

Gondolataimat próbáltam rendezni, és figyelmemet is összeszedni, még mielőtt a tanár észreveszi, hogy egyáltalán nem arra figyelek, mit magyaráz.

Kevés sikerrel jártam, ugyanis tekintetem az ablakon állapodott meg, melyen végtelenül megnyugtatónak hatottak a lassan legördülő, átlátszó kis cseppek, melyeket az eső idézett elő.

Óhatatlanul is Yoongi vízzel áztatott teste jutott eszembe. Reménytelen, hogy gondoljak bármi másra is, mint rá. Úgy kiszabadulnék már innen, hogy aztán újra Yoongi karjai zárulhassanak körém, s körbe vegyen finom illatával, szeretetével és magával.

Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt, aztán feloldva azt, beléptem a chatbe is, és láttam, hogy ő is fent van. Alig tizenöt perc van még vissza az órából, de ezek szerint ott se sokkal érdekesebb a helyzet, hisz ritka az, ha ő is elérhető ilyenkor.

Kisebb időközönkénti írogatásaink után végre megszólalt az az átkozott csengő, melyet már a pokolra kívántam volna, ha nem szólalt volna meg még jó darabig. A könyveimet gyorsan összeszedtem, majd besuvasztottam őket a táskámba, azzal meg is indultam ki a folyosóra.

Seokjin POV

Kissé még suta voltam leskelődés terén, de bármi jobb lehet, mint a szerelmemről fantáziálni két hímvessző keresztmetszete között, így pofátlanul folytattam az olvasást.

"Rossz fiú vagy! Az órára kellene figyelned! ;P"

"Az bizony, nagyon rossz fiú vagyok :P"

Egy pillanatra éreztem, ahogy elakad a lélegzetem. Yoongi már elég régóta együtt volt a chat túloldalán lévő fiúval, aki a Park Jimin névre hallgatott. Örültem a padtársam boldogságának, de az érzés elég keserédes volt, mert – noha soha, senkinek nem mondtam el – a napját sem tudtam már annak, amikor beleszerettem az alsóbb éves srácba.

Tökéletes párt alkottak, és talán ez fájt a legjobban, de az előbbi sokk épp elég löketet adott ahhoz, hogy a telefon helyett inkább az óra hátralévő pár percére koncentráljak.

Kegyetlenül lassan vonszolták magukat a másodpercek, de végül megszólalt a csengő, én pedig nagyon komótosan pakoltam össze a cuccaim. Yoongi meg sem várta, amíg végzek, csak "swagen" – merthogy mindig ezt mondta – kisétált a teremből. Talán nekem is ezt kellett volna tennem, mert így, miután kiléptem az ajtón, egyből az a látvány fogadott, ahogy Jiminék átélik szerelmük talán eddigi legtüzesebb csókját.

Yoongi POV

Egyszeriben minden széppé vált az én szememben. Mintha a tavasz újra eljött volna a színes virágokkal, zöld lombokkal, friss hajtásokkal, és azzal a különös tavasz-illattal. Ám a valóságban csupán magamhoz öleltem a tavasz hírnökét.

Úgy rohant a karjaim közé, mintha mindig is oda szánták volna; mintha nekem teremtették volna.

- Úgy hiányoztál! – mormogta nyakamba, mire szorosabban vontam ölelésembe.

- Te is nekem – pusziltam hajába. – El sem engedlek hazáig – hajoltam lejjebb mosolyogva, hogy végre – ajkaira tapadva – elvegyem, ami nekem jár.

- Jól hangzik – viszonozta mosolyom, amint elváltunk egymástól. – Seokjin hyung hol marad? – pillantott a mögöttem felhalmozódott embermassza felé.

- Azt hiszem, nagyon lefoglalták a férfi nemiszerv keresztmetszetek – kuncogtam fel.

- Mi? – pislogott rám meglepetten, kissé talán elpirulva.

- Semmi-semmi. Csak lemaradt. Gyere, várjuk meg az udvaron. Tudok egy helyet, ahová nem látni el – csillant fel a szemem az ötletre, miket művelhetnénk ott kettecskén.

Karon ragadtam döbbent szerelmemet, és magam után vonszoltam az udvarnak arra a részére, ahová már nem látnak el a kíváncsi szemek.

- Gyere ide – suttogtam, majd magamhoz vonva egy szenvedélyes csókot kezdeményeztem, mely azonnal viszonzásra talált.

Az ég már abbahagyta folytonos sírását, a légkör azonban szemernyit sem melegedett. Én mégsem éreztem a csípős levegőből semmit. Jimin ajkai nem csak a saját párnáimat perzselték fel, de egész testemet átjárta az a kellemes bizsergés, mely lényemet teljes egészében megmelengette.

Erre csak Ő volt képes. Senki más. Soha.

A szenvedélyes csókcsata lassan átváltott szelíd-szerelmesbe, s én azt vettem észre, hogy megint szerelembe estem.

Újra és újra...

Jimin egész énjével arra ösztönzött, hogy újra és újra belé szeressek. Minden mosolyával; minden rezdülésével.

És ez a csoda csak az enyém!

Jimin POV

Amint kitettem a lábamat a folyosóra, már rohantam is, hogy minél hamarabb Yoongi szeretetteljes ölelésében találhassam magamat. Átvergődtem magam a szűk helyre kiözönlő embertömegen, hogy végül azzal legyek, kit mindennél jobban szeretek.

Biztonságot nyújtó karjai automatikusan zárultak körém. Nagyon hiányzott már. Hiába vagyunk sokszor egy légtérben, vagy vagyunk együtt órákon át, az örökkével sem telnék be, ha róla lenne szó. Sosem elég belőle, és ez a vágy, hogy vele lehessek, mindig csak nő, és egyre elviselhetetlenebbé válik a nélküle eltöltött idő. Hiába van most is itt, és ölel, ahogy csak tud, úgy érzem, kevés, és több kell. A függőjévé váltam. Az illatának, a hangjának, a tekintetének... Egyszerűen, mindenének.

Kissé elhúzódva a másiktól, ajkaink végre találkoztak egymással. Egész nap erre vágytam. A kellemes érzés végigjárta egész testemet, mint már megannyiszor az elmúlt idők során.

Váltottunk pár mondatot, mellyel az udvar egyik legeldugottabb pontjánál kötöttünk ki.

Az eleinte vadabb, vágyakozással teli csókunk, nem ígérkezett a legmegfelelőbbnek az iskola udvarán, még ha nem is feltétlen láttak minket. Yoongi is így lehetett vele, hisz lágyabb és érzékibb csókba kezdett bele, mintha csak meghallotta volna gondolataimat.

Az eddig kézfogásában nyugvó kezeimet, most nyaka köré fontam, így húzva őt közelebb magamhoz, ezzel mélyítve el csókunkat. Jó lenne már végre otthon lenni, és ott csinálni mindezt, mégis azt kívántam, bár sose érne véget ez a pillanat.

Seokjin POV

A látványtól először csak a lélegzetem akadt el, majd teljesen el is szorult a torkom. Fájt a tudat, hogy ilyen boldogok, de még csak nem is azért, mert én akartam Jimin ajkaira tapadni, vagy beletúrni csodálatosan puha hajába, végigsimítani arcélén; hanem azért, mert mellettem nincs senki, aki úgy szeretne, mint a tökmag Yoongit – aki szintén nem volt túl magas –, vagy mint Őswagsége a fiatalabbat.

Mély levegőt vettem, majd elindultam feléjük. Még csak épp félúton voltam, amikor elváltak egymástól, majd Jimin eszelősen kezdett kapálózni felém. Szeretett, de nem úgy. Yoongi ezzel szemben csak egy bárgyú mosolyt küldött felém, miközben szemében folyamatosan ott csillogott a vágy, amit a mellette lévő irányába táplált. Sírni támadt kedvem. Utáltam, amiért a legjobb barátom sem veszi észre, hogy mi van velem.

Kiszaladt egy sóhaj ajkaim között, de aztán ismét belém fagyott a levegő, ahogy erős karokat éreztem meg nyakam köré fonódni. Jimin rohanva ölelt meg. Épp úgy, ahogy minden délután. Tényleg angyali mosolya volt, és ezt minden nap elém tárta. Legalább ennek tudott kicsit örülni a szívem.

- Hyuuuuung! – bújt ismét mellkasomhoz. – Zavarna, ha átmennék Yoongiékhoz? – Itt vissza kellett nyelnem egy erős igent, és nyugalmat erőltetnem arcomra. Legszívesebben nem engedtem volna el, de nekem mindennél fontosabb volt, hogy ő boldog legyen, hangja pedig pontosan erről árulkodott.

- Persze, öcsi, de vacsira érj haza! – mosolyogtam rá, miközben belül darabokra hullottam.

- Köszönööööööm! Te vagy a legjobb! Szeretlek, bátyus! – És már karon is ragadta Yoongit, hogy elinduljanak az idősebb lakása felé, én pedig csak álltam némán, miközben erőltetett vigyorom fölül legördült egy kósza könnycsepp, ami aztán reménytelenül hullott a mélybe, de nem annyira, mint amennyire én annak éreztem magam.

Veszélyes dolog a szerelem, pláne akkor, ha a saját testvéred iránt táplálod.