Öltánc és reggeli

Cím: Öltánc és reggeli (AU)
Páros: Mark-Yugyeom
Figyelmeztetés: yaoi, smut
Korhatár: +18
Író: Yoki

Mark POV

Fogalmam sincs, mégis hogy a fenébe kerültem ide… Mármint, persze, nem véletlen, hogy itt vagyok, hiszen Jackson mégiscsak a legjobb haverom, és mégiscsak neki van a legénybúcsúja. De… miért pont egy sztriptízbár? Egy FÉRFI sztriptízbár? Azt sem tudtam, hogy léteznek ilyenek… Egészen mostanáig…

Csak ülök és bámulok magam elé, mint borjú az új kapura, miközben iszogatom a koktélomat. Félreértés ne essék: nem vagyok én prűd, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak meglepett, hogy ilyen helyen tartjuk a legénybúcsút. Mondjuk, Jacksonról mindenki tudja, hogy meleg, mint a kályha, ahogy rólam is mindenki tudja a társaságból, akikkel jöttünk. Fogalmazzunk úgy, ez sem lesz egy hagyományos házasság. Ja, elfelejtettem mondani? Jackson egy férfit vesz nőül… akarom mondani férjül…

Azonban választ nem kaptam az este folyamán arra, miért pont ide jöttünk. Nem mintha bánnám. A látvány kifejezetten… szemet gyönyörködtető. A színpadon olyan férfiak… vagy inkább fiúk váltják egymást, hogy már a nyálam is csordogálna, ha nem lenne fogalmam arról, mit jelent az önkontroll.

Jackson nem adta alább. Az egyik VIP boxban ülünk, ahonnan tökéletes kilátás nyílik mind a színpadon tekergő táncosokra, mind az asztalok között futkosó pincérekre.

Először nem akartam eljönni; kerestem a kifogásokat, mint fáradt vagyok, sok a munkám, de valahogy mégis sikerült rávenniük, hogy kidugjam orromat a barlangomból, és egyáltalán nem bántam meg. Ez akkor tudatosul bennem, mikor csendes beszélgetésünket megszakítja a bejelentés, miszerint egy újabb fellépő következik, aki most mutatkozik be először ezen a színpadon.

Nem tudom megállni, hogy ne nézzek oda. Azt hiszem, ekkor veszek el örökre…

A fiú alig lehet több tizennyolcnál. Fekete haja és fehér bőre olyan feltűnőkontrasztot alkot, hogy képtelen vagyok elfordítani róla szemeim, és amint körbenézek a teremben, látom, hogy ezzel mindenki más is így van. Fekete bőrnadrágja úgy tapad lábaira, mintha csak odafestették volna, szintén fekete hálós felsője épp, hogy takar valamit felsőtestéből, és a nyakára feszülő nyaklánc, akárcsak egy nyakörv.

Tátott szájjal bámulom, ami a többieknek is feltűnik. Azonnal szóvá teszik, hogy milyen feltűnően lógnak kocsányon a szemeim, és ideje lenne visszahelyezni őket az üregükbe, de én képtelen vagyok rá. Amint a fiú táncolni kezd, kezei közé véve a színpad elején álló rudat, jól tudom, hogy végleg befellegzett nekem.

Nem vagyok akaratos, és nem szeretek pasizni sem. Nem is lenne rá időm. Szerintem a világon nekem van a legunalmasabb munkám, ahol keményen kell hajtanom, hogy előrébb juthassak, ha nem akarom az egész életemet annál az asztalnál tölteni. De ha valami megtetszik, addig nem nyugszom, míg meg nem szerzem. Azt mondtam volna, nem vagyok akaratos? Hm… talán nem ártana némi önismereti óra.

Ahogy nézem a fiút, képtelen vagyok realizálni, hogy egy fiatal fiúcskáról van szó. Olyan profizmussal mozog, mintha egész életében erre készült volna. Ahogy felénk fordulva nyitja szét majd csukja össze lábait, nagyot kell nyelnem. Arra számítok, hogy mindent le fog magáról dobálni – elvégre mégiscsak egy sztriptízbárban volnánk, vagy mi – de csupán az eddig sem sokat takaró felsőjétől válik meg, felfedve így teljes valójában kidolgozott mellkasát és finoman megfeszülő kockáit.

- Édes. Istenem – sóhajtom magam elé, amint véget ér az előadás, mire Jackson csak felnevet és hátba vereget.

- Bejön? – kérdezi közelebb hajolva.

- Még jó hogy! Mi van, te vak vagy? Nem láttad? – mutogatok a mostanra üressé vált színpad felé. Erre hangosabban nevet fel, majd feláll mellőlem és eltűnik.

Én még mindig próbálok visszatérni a valóságba, mikor Jackson visszatér az asztalunkhoz, ám nem egyedül. Mikor leesik, hogy kivel az oldalán állít vissza, félrenyelem a számban lévő erős alkoholt, mire kisebb fulladásos roham jön rám.

- Hé, haver, minden rendben? – vereget hátba az ünnepelt, mire csak magamra erőltetek egy mosolyt, hogy ne tűnjek totál idiótának a fiú előtt, aki teljesen elvarázsolt. De így, testközelből még gyönyörűbb. – Bemutatom Yut – mutat a mellette állóra.

- Helló! – int neki mindenki, mire halványan elmosolyodik, és kissé meghajol.

- Azért jött, hogy Mark barátunknak lejtsen egy rövidke öltáncot – mosolyodik el Jackson negédesen, mire nekem ismét köhögési rohamom támad.

- Hogy… mi? – nézek rá idegesen.

Ám Jackson válasza helyett a fiú lép elém, és leereszkedik ölembe.

- Először kapsz öltáncot? – kérdezi búgó, mély hangon, miközben végigsimít arcélemen.

- Öh… öm… igen – nyögöm ki nagy nehezen.

- Ne aggódj, élvezni fogod – kacsint rám, majd a bárt belengő zenére kezdi mozgatni csípőjét, amitől én azonnal zavarba jövök, amit egyre vörösödő arcom is kitűnően prezentál a jelenlévőknek. Míg a többiek próbálják visszafogni kitörni készülő nevetésüket, amit az én piruló fejem vált ki belőlük, addig én azon gondolkodom, hogy Jackson talán végig ezt tervezte. Csak nem értem, miért foglalkozik velem a saját legénybúcsúján? Igaz, mondtam neki néhányszor, hogy már hiányzik az életemből a törődés, a szerelem, a szex. De legelvetemültebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy erre vetemedik miattam.

Eleinte nagyon zavar, hogy a többiek árgus szemekkel figyelnek minket, de ahogy Yu mozog az ölemben, egy idő után megfeledkezem a srácokról. Aztán mikor oldalra pillantok, rá kell jönnöm, hogy azért nem zavar már a jelenlétük, mert felszívódtak. Ahogy körbepillantok, látom őket szétszóródva a bárban, így megnyugszom, és már nem tudok másra figyelni, csak az előttem vonagló testre. Honnan tudja, mit szeretek? Pontosan úgy mozog; pontosan ott simít végig rajtam, vagy épp saját magán, ahogy az kedvemre van.

Mielőtt vége lenne ennek a csodának, szembe fordul velem, úgy ül az ölembe, és nyakam köré fonva karjait, végigsimít kicserepesedett ajkamon sajátjával. Teljesen elképedek a bátorságán, de amin még inkább, az az én pofátlanságom, mikor utána kapok. Ő csak mosolyogva elhúzódik, de mielőtt felszívódhatna, megragadom csuklóját.

- Öh… Ömm… Én csak… Szóval, te mikor…

- Kettőkor – fordul vissza hirtelen. – Akkor ér véget a műszakom – mosolyodik el halványan, mire elengedem, had végezze a dolgát.

Természetesen a többiek azonnal megrohamoznak, és mintha vallatáson lennék – szinte érzem az arcomba vetülő lámpafényt – minden egyes részletről kikérdeznek. De ahogy halad az idő előre, én úgy próbálom rövidre zárni a témát, és minél előbb meglépni.

Fogalmam sincs, mi ütött belém, de az izgalom, ami szétárad bennem… Már rég nem éreztem ilyesmit. Tetszett ez a fiú, megkívántam, amit megláttam, és a kis privát-bemutatója után eldöntöttem, hogy meg is szerzem.

A bár előtt állva várok rá, miközben a kifújt levegő által képzett felhőcskét nézegetem. Hiába, lassan itt az ősz; egyre hidegebbek az esték.

- Szia – szólal meg mellettem egy bizonytalan hang, mire odafordulok.

- Szia – lehelem a hidegbe. – Mehetünk?

Csupán bólint egyet, majd megindul az utca vége felé. Ahogy előttem halad, végigvezetem rajta tekintetem. Most nem az előbbi fekete bőrnadrág feszül testén, hanem egy világosabb farmer, felül pedig csupán egy kinyúlt pulcsit visel. Hogy lehet, hogy még így is a legszexibb, akit valaha láttam?

Nagyot sóhajtok, mire megáll, hogy bevárjon.

- Hova szeretnél menni? – kérdezi, miközben mellettem lépked.

- Arra gondoltam, felmehetnénk hozzám – jelentem ki egyszerűen, s csak utána gondolok bele, hogy mit is mondtam. – N-Nem úgy értettem… én csak… arra gondoltam… - Halkan kuncog rajtam. Tisztán érezhető, hogy jól szórakozik zavaromon.

- Elfogadom a meghívást – mosolyog rám kedvesen, és a szívem majd kiugrik a helyéből örömében.

- Kérsz valami inni – kérdezem, amint lepakolunk a nappaliban.

- Egy pohár bor jól esne – feleli csendesen, miközben a lakásomat járja körbe tekintetével. – Hűha, nagyon szép lakás. Pedig nem tűnsz olyan idősnek… Hogy engedheted meg magadnak – ül le mellém a kanapéra, és ujjai közé fogja a vörös nedűvel teli poharat.

- Egy könyvelő cégnél dolgozom. Jól fizet, de a világ legunalmasabb munkája – húzom gúnyos mosolyra ajkaimat.

- Értem. De azért megéri, nem? Mármint… megvan mindened, egy ilyen szép helyen élhetsz. Ez azért csak kárpótol valamelyest…

Meglep a modor, amivel beszél. Egyáltalán nem bártáncoshoz illő. Inkább illenének szavai egy előkelő úriember szájába.

- Igen. Megéri. És ha saját céget akarok, akkor azért meg kell dolgoznom, nem igaz? – mosolygok rá.

- De – viszonozza a gesztust. – Tudom, milyen… - sóhajt nagyot.

- És te? Hogy kerültél egy ilyen helyre?

- Hát… meg kell élnem valamiből, és a környéken ez fizet a legjobban. Ebből futja a tandíjra és az albérletre is.

- Tandíj? – nézek rá értetlenül. – Ezek szerint még tanulsz?

- Igen. Egyetemista vagyok. És mikor az apám megtudta, hogy művészetszakra jelentkeztem, közölte, hogy boldoguljak magam, mert ő nem fizeti a hóbortjaimat. Ezért sürgősen munkát kellett találnom. Dolgoztam egy másik helyen is, de ott túl sokat molesztáltak, így eljöttem. Jackson segített új helyet találni.

- Jackson? – hökkenek meg. – T-Te ismered Jacksont?

- Igen. Apám cégénél ismerkedtünk meg. Mindkettőnknél bekapcsoltak a szenzorok, tudod… Aztán elkezdtünk dumálni. Azt hiszem, épp egy haverját látogatta meg munka közben.

- Apád cégénél? Minek járna…

- Apámnak van egy könyvelő cége, ott látogatta meg egy haverját – magyarázza, mikor látja rajtam, hogy teljesen értetlen vagyok.

- Könyvelő cég? Várj csak… A Yu nem az igazi neved ugye?

- Nem. Kim Yugyeom az igazi nevem – mosolyog rám.

- Kim?

- Igen… De miért?

- Akkor az apád is Kim… Ami azt jelenti, hogy… Nem övé véletlenül a Kim & Kim Könyvelőiroda?

- De… Honnan tudod? – néz rám meglepetten.

- Atyám… - nyögök fel, és arcomat kezeimbe temetem.

- Az apád… a főnököm. És Jackson ma azért vitt el épp abba a bárba… Mert tudta, hogy ott leszel. És tudta, hogy épp az esetem vagy… - sóhajtok fel.

- Tényleg? – hallom meg hangját, és a benne bujkáló mosolyt. – Az eseted volnék? Nahát… fel sem tűnt – kuncog. – A merevedésed nem volt elég beszédes, mikor táncoltam neked – búj hozzám.

- Óh, bakker – temetkezem vissza tenyereimbe.

- Ugyan már! Ne szégyelld. Valójában elég imponáló volt – bújik nyakhajlatomba. – És… azt hiszem, elárulhatok egy titkot. Te is pont az esetem vagy – suttogja fülembe, mire végigszalad testemen a libabőr.

Én csak meglepetten nézek rá, de amit lelkének tükreiben látok, nem hagy kétséget affelől, hogy komolyan gondolja. Így összeszedve bátorságom és magabiztosságom minden cseppjét, közelebb hajolva, óvatosan tapasztom ajkamat övére. Ám nem kell aggódnom azon, hogyan tovább, mert ő az, aki mozgatni kezdi párnácskáit, masszírozva így enyémeket.

Annyira belemelegszünk mindketten, hogy végül ölembe ülve faljuk egymást, hol belenyögve a másik szájába, hol nagyokat sóhajtva, nem törődve a levegőhiánnyal. Hogy lehet fiatal létére ilyen… tapasztalt? Vagy csak ilyen az, amikor megtalálod azt az egyet…?

- Idejeh… idejeh lenne aludnunkh, nem gondolod? – válok el tőle nagy nehézségek árán. Túl édes… túl csábító ahhoz, hogy elengedjem.

- Igenh… igazad lehet… - lihegi ajkaimra, továbbra is bámulva azokat.

- Holnap nem lesz órád? – kérdezem kicsit józanabbul.

- Nem. Szabad vagyok. Csak este kell dolgoznom – feleli.

- Nekem délután be kell mennem a céghez…

- Akkor tényleg aludjunk – pattan fel, majd csuklómnál fogva engem is magával ránt. – Apám nem szereti, ha késik valaki.

- Igen… tudom – morgom, mire elneveti magát. – Várj… hová…

- Ne haragudj, de nem szeretek egyedül aludni idegen helyen. Lehetne, hogy veled aludjak? – pislog rám nagy szemekkel.

- P-Persze – nyögöm ki, majd be is bújunk az ágyamba, ő pedig szorosan hozzám préseli magát, átölelve derekamat. Rég nem aludtam már így, és igazán megnyugtató érzés járja át testemet, hogy reggel nem kell egyedül ébrednem.

Reggel éles fényre ébredek – a fenébe, este elfelejtettem a sötétítőt. Ahogy magam mellé pillantok, látom a még békésen szuszogó Yugyeomot. Fogalmam sincs, mi lehet ez a melegség, ami elönti mellkasomat, de nagyon kellemes, és többször szeretném érezni, így egy terv kezd megfogalmazódni bennem, de félre teszem, hogy a reggeli dolgaimra koncentrálhassak.

Hagyva a másikat a fürdőbe veszem be magam, hogy lezuhanyozhassak. A forró víz alatt állva végiggondolom a tegnap estét. Nagyon jól éreztem magam a fiúval. Rég nem beszélgettem ennyit senkivel ilyen kötetlenül; ilyen fesztelenül. Olyan megnyugtató a társasága…

A többi rutint is elvégezve lépek ki a fürdőből egy szál törölközőben, ám meg is torpanok, amint megérzem a finom illatokat.

- Szép jó reggelt! – köszön rám egy nagy mosollyal Yugyeom. – Remélem, nem bánod, de készítettem neked reggelit. Ez a legkevesebb, ha már itt tölthettem az éjszakát – teszi az asztalra a két tányért.

- Te tudsz főzni – nézek rá értetlenül, és totál idiótának érzem magam, amint rájövök, mit kérdeztem.

- Igen – nevet fel jókedvűen. – Meg kellett tanulnom, mert ez volt az egyetlen módja, hogy ne halljak éhen.

- Ó, persze… Elfelejtettem…

- Semmi gond. Gyere, kóstold meg. Esküszöm, annyira nem főzök szörnyen – ül le a kis asztalhoz, ami szépen meg van terítve, és a kávé is gőzölögve vár a kedvenc bögrémben. – Főztem kávét is. Gondoltam, kelleni fog a tegnap után – mosolyog szelíden.

- Apám… ezt meg tudnám szokni – nevetek fel én is, végre helyet foglalva. – Nagyon jó illata van – fogok hozzá a reggelihez, ami nagyon jól esik, és nem túlzok, ha azt mondom, ilyen finomat még nem ettem. – Azta… - nyelem le a sokadik falatot. – Te aztán tudsz – pislogok rá meglepetten, mire egy boldog mosolyt kapok cserébe.

- Örülök, hogy ízlik.

- Ízlik? Bakker… Ha azt mondod, hogy masszírozni is tudsz, azonnal elveszlek – vigyorodom el, mire kiejti kezéből a kanalat, és rám kapja tekintetét. Csak meredünk egymásra, miközben a nap egyre nagyobb teret hódít meg a lakásból, előbújva a tömbök mögül. Azt hiszem, mikor a sugarak elérik Yugyeom szemét, megmutatva így a bennük csillogó vágyat, akkor tolom félre a tányért, és mászom át az asztalon, hogy előtte helyet foglalva engedjem lábaim közé, ajkai után kapva.

Szinte azonnal hanyatt dönt az asztalon, mire a kávé kiömlik, ahogy a leves is. A rizsszemek szétszóródnak körülöttem, de az érdekel a legkevésbé, hogy mit török össze, mert csak a puha párnácskákra tudok koncentrálni, amik birtokba veszik testemet.

- Erre nincs szükség – rántja le rólam a törölközőt, és egy percet sem tétovázva hajol le, hogy egyre keményebb merevedésemen vezesse végig nyelvét. Mikor forró szájába zár, hangosat kell nyögnöm, és azonnal a hajába túrok, még többért könyörögve, amit meg is ad. Mutatóujját benyálazva vezeti belém azt és kezdi mozgatni bennem, ezzel sóhajok hadát váltva ki belőlem. Istenem, milyen rég éreztem ezt… És még soha, senki nem csigázott fel ennyire.

Ahogy a napsugarak megcsillannak hajszálain és a kávétól csillogó, ragacsos bőrén, teljesen elveszek a látványban, fel sem fogva, hogy már három ujjával igyekszik ellazítani.

- Fordulj meg, édes – hajol fel hozzám, és egy gyors csók után lesegít az asztalról, hogy aztán fordítva rajtam egyet, hasra fektessen a mindenféle kajától, szósztól és kávétól ragacsos asztalon.

Amint megérzem nyelvét a bejáratomnál, kezemmel kapaszkodót keresek, nem törődve vele, hogy a kávésbögrém nagy csörömpöléssel ér földet, darabjaira hullva.

- Óh, basszus! – nyögök fel hangosan. – Abba ne hagyd! Ez valami isteni! – Hallom, ahogy felkuncog, majd ismét belém mártja izmos szervét, hogy minél inkább síkossá tegyen.

Amint megérzem testembe nyomulni, jólesően sóhajtok fel, ő pedig hátamnak támasztva homlokát nyög fel mély hangján.

- Ah… Édes. Istenemh… Hah… Olyan forró vagy – lehel egy csókot gerincemre, mire megrándul a testem. – Szóval itt érzékeny vagy? – húzza végig ujjbegyét gerincem vonalán, mire ívbe feszül a hátam.

- Ah… Basszus… Kérlekh… Kérlek, mozogj, vagy megőrülök – nyögök fel, az asztal szélét markolva. És ő eleget tesz kérésemnek, de csak szépen lassan.

Olyan érzékien, olyan lassan jár ki és be a testemben, hogy az őrület határát súrolom lassan. Csak nyöszörögni van erőm, és az asztalt markolni. Mikor azonban egy erősebbet lök, és eléri a prosztatámat, a tányér is a bögrém mellett landol a járólapon, összetörve.

- Ah… Yuh… Kérlekh… Erősebbenh… - kiáltok fel az élvezettől.

- Ahogy szeretnéd, édes – hajol le, majd finom csókot nyom tarkómra. Megragadva vállamat kezd el gyorsabb tempót diktálni, mire én tovább nyöszörgök alatta. – Gyere – szólal meg hirtelen, majd kihúzódik belőlem, mire csalódottan nyögök egyet. Megfogja csuklómat, és a kanapéhoz vezet, majd leülve rá, az ölébe húz, úgy csusszan vissza belém. Mindketten jólesően sóhajtunk fel az érzésre. Szorosan magához von, így kezd el újra keményebben mozogni bennem, én pedig csak nyakába bújva lihegek. Egy idő után feltámaszkodok, és magam kezdek lovagolni rajta, ő pedig vágytól csillogó szemekkel figyeli, mit művelek.

Nem akarom, hogy azt gondolja, teljesen övé az irányítás. Igenis meg akarom neki mutatni, hogy ha akarom, én is el tudom venni az eszét.

- Markh – kap a csípőmre – ígyh… így nem fogom sokáig bírnih… Ah – nyög fel hangosabban, ahogy tekerek egyet csípőmön.

- Gyerünk, édes, élvezz csak belém – hajolok füléhez, úgy suttogva neki a szavakat, amik megadják számára a kegyelemdöfést. És ahogy megérzem magamban forró élvezetét, követem őt, át a gyönyör kapuján, a súlytalan boldogság felé.

- Édesh… Istenemh… Ez valami… eszméletlen volt – döntöm homlokomat övének, így nézve szemeibe.

- Egyetértek – mosolyodik el, majd ajkaim után kap. – Még egy menet a fürdőben? Muszáj lesz lefürdened még egyszer. Aztán feltakarítom a konyhát – vigyorog.

- Benne vagyok – csókolom meg, karjaimat nyaka köré fonva.

***1 hónappal később***

- Yu! Siess, el fogsz késni! – kiabálok.

- Tudom, tudom – süvít el mellettem, majd magára kapva pulcsiját, gyors puszit nyom arcomra, majd kulcsait kezdi keresni.

- Ezt keresed? – tartom fel a kulcscsomót.

- Ah… igen – kapna utána, de magasabbra emelem. – Kérek érte cserébe valamit – mutatok ajkaimra, mire elmosolyodik és megcsókol. – Na, így mindjárt más.

- Figyelj, Mark… Ne haragudj a lakbér miatt, meg fogom adni, de a főnököm egy köcsög – néz rám boci szemekkel.

- Mondtam már, hogy emiatt ne aggódj. Eddig is ki tudtam fizetni, nem? Különben is, igazán felmondhatnál már. El tudom tartani kettőnket is – ölelem magamhoz. – Te csak foglalkozz a sulival, a lakbért meg ledolgozod természetben – kacsintok rá, mire elneveti magát.

- Ez jól hangzik – búj hozzám, karjai közé zárva engem, én pedig elveszek az ölelésben.

- Komolyan mondtam, Yu! Szeretném, ha felmondanál. Többet lehetnénk együtt. Nekem az is nagy segítség lenne, ha néha kitakarítanál és főznél valami finomat, mire hazaérek – néztem rá mosolyogva.

- És hagyjam ki a természetben való fizetést? Na, nem!

- Ó, az csak a lakbér… A rezsibe is beszállhatnál – vigyorodom el.

- Jól van, ahogy akarod. Felmondok, de ha Jackson kérdezi, azért mondtam fel, mert megint molesztáltak. Nem akarom, hogy berágjon rám, amiért csak úgy otthagyom a melót, amit ő szerzett.

- Ne aggódj, Jack most a fellegekben jár. Illetve… valahol Hawaii-on van. Nem kell tőle félned.

- Ja, és nem szegheted meg a természetben fizetés szabályát. Ha kell, szerződést írunk – mutogat fenyegetően már az ajtóból.

- Jól van, jól van! Minden este megdughatsz, csak menj már, mert lekésed az órádat – lépek oda, és szó szerint kirakom az ajtón. – Szép napot, édes! – intek utána, majd becsukom az ajtót, nehogy tovább reklamáljon…