Négyen egy fejben

Cím: Négyen egy fejben
Páros: Cypher (Namjoon, Hoseok, Yoongi)-Jimin
Korhatár: +18
Író: Yoki

Jimin szaporán szedte lábait, útját a táncterem felé véve. Egyre égetőbb szükségét érezte annak, hogy feszültségét levezesse néhány tánclépéssel – összekötve így a kellemest a hasznossal. Terve azonban csődöt mondani látszott, melyet a teremből kiszűrődő hangok egyre inkább valószínűvé tettek.

Az ajtóhoz lépve, résnyire nyitva azt, bizonyosodott meg arról végérvényesen, miszerint ma is inkább jobbját kell segítségül hívnia, ha nem akar felrobbanni. Ez akkor vált bizonyossá előtte, mikor a kis résen belesve meglátta Namjoont.

Először nem is akart hinni saját szemének – az elé táruló kép túlzottan szürreális volt. Namjoon, amint a zenére mozogva, precízen végrehajtott tánclépéseket végez?! Teljes képtelenség!

Néhányszor megdörzsölte szemeit, és pár percig egészen biztos volt benne, hogy félálomban indult útnak, s mire ideért, valahogy elaludt. Vagy a vágy ilyen mértékben eszét vette volna? Oly régóta álmodozik hyungjáról, hogy ilyen képzeteket szül agya?

Már mindkét karját agyoncsipkedte, mire rájött, hogy nem fantáziája kivetülése a teremben lévő jelenség, és ebben akkor lett teljesen biztos, mikor kinyílt a zuhanyzókhoz vezető ajtó, és megjelent Hoseok... félmeztelenül...

Ennyire azért az ő elméje sem kreatív...

Ám akkor érezte igazán közel EKG-jának kisimulását, mikor egy harmadik, se Hoseokhoz, sem pedig Namjoonhoz nem tartozó hang szólalt meg.

- Hobi, még egyszer, de most már tényleg utoljára! Elfáradtam, és még a stúdióban is alkotnunk kellene valamit – hallatszott Yoongi hangja valahonnan a sarokból. Jimin csak akkor látta meg a Cypher harmadik, hiányzó tagját, mikor az beállt másik két társa mellé a tükör elé.

És Jiminnek ez volt az a pillanat, mikor táskáját leejtve a földre, álla is valahol amellett landolt, úgy bámulta a három, szinkronban mozgó testet. Sosem érzett még hasonlót... Felért egy extázissal, hisz... hisz mind a hárman ott voltak...

Ott voltak bizony, és úgy mozogtak, hogy Jimin csak arra lett figyelmes, hogy szaporán és felületesen kapkodja a levegőt. Érezte, ahogy teste egyre jobban felhevül a látványra, s az izzadság összegyűlve legördül gerince hajlatán.

A végső kegyelemdöfést pedig az a pillantás jelentette számára, amelyet Namjoon vetett rá a tükrön át, mikor egy halk nyögés csusszant ki ajkai közül. Meg mert volna esküdni, hogy az idősebb észrevette őt, ami persze fizikai képtelenség, hisz végig takarásban állt, mégis... Namjoon tekintete egész az övébe fúródott...

Nem bírta tovább türtőztetni magát. Muszáj volt felengednie, mert már érezte a végét saját határainak, és nem lett volna szerencsés, ha ennek minden arra járó is szemtanúja lett volna. Ezért aztán az iménti szapora léptekkel most a mosdók felé vette az irányt.

Tudta jól, hogy helytelen; hogy bűn; hogy nem szabadna... De ugyan ki róhatná fel neki? Ugyan ki kéri majd számon rajta? Így lelkiismeretét s józan ítélőképességét elzárva mélyre, bezárkózott az egyik fülkébe, hogy kiszabadítva magát nadrágja szoros – s egyre szorongatóbb – fogságából, kezébe vegye problémáját, s az imént látott képeket felidézve elégítse ki magát.

Nem kellett sokat várnia a beteljesülésre. Hyungjai mozdulatai, és az, hogy együtt látta hármukat, olyan löketet adott számára, mellyel képes volt meghaladni önnön határait.

Miután rendbe szedte magát, és tüzetesen megvizsgálta képmását a tükörben, morgolódva hagyta el a mellékhelyiséget.

- A francba! Már megint megtörtént...