Feledékenység

Cím: Feledékenység
Páros: Mark-Jackson
Korhatár: +18
Író: Yoki



- Mark! Mark, hol a fenében vagy? – csörtetett végig a lakáson Jackson, hangosan hallatva hangját.

- Ne üvölts, a szobátokban van – felelt neki csendesen JB, fel sem nézve telefonjáról.

Jackson dühösen fújtatva indult el az említett helyiség felé, és gondolkodás nélkül nyitotta az ajtót, szájával egyetemben.

- Mark! Mégis, mi a fenét képzeltél, mikor… - lépett be, de azonnal bevágta maga mögött a falapot, és alapállásba rendezte ajkait, hogy aztán elkerekedhessenek a látványra. – Mi a fasz? – pislogott az elé táruló képre.

Mark megállt mindennemű mozgásban, amint hallotta az ajtót nyitódni, s mikor meglátta Jacksont, a szívroham szele csapta meg.

- Ne segítsek esetleg? – kérdezte Jackson, az ágyon elterülő fiúra bámulva, mellkasa előtt összefont kezekkel. Marknak ugyanis érkezése sem volt elrendezni magát, így olyan pózban dermedt kőszoborrá, ahogy a fiatalabb rányitott. Ami… nos… mindent feltáró látvány volt.

Kevesen tudták a csapatból, hogy Mark szíve régóta áhítozik a fiatalabb után. És nem csak a szíve… Így időnként muszáj volt könnyítenie magán, ha nem akart felrobbanni, vagy ne adj isten beleőrülni a vágyba, amit a másik látványa – vagy akár csak képzete – idézett elő testében. És ő pont ezt a nem épp szerencsésnek mondható napot választotta arra, hogy – ráadásul – közös szobájukban tegyen saját maga kedvére, illetve, hogy hagyja a kis játékszerét kedvére tenni.

Tehát a következő kép tárult Jackson szemei elé: Mark az ágyában feküdt, anyaszült meztelenül, egyik kezével mellbimbóját izgatta – legalábbis a fiatalabb feltételezése szerint –, a másikkal pedig a kis játékszerét tartotta – hogy ki ne csusszanjon helyéről – mellyel minden valószínűség szerint az orgazmust kívánta átélni. Jackson hallását pedig nem hagyta figyelmen kívül a tény, miszerint a segédeszköz még az idősebben rezgett, hogy így okozzon még nagyobb örömöt.

- Jacks… ez nem… nem az… Várj! Mi? J-Jól hallottam? – húzta ki végre magából a vibrátort, és ülő helyzetbe tornázta magát. – A-Azt kérdezted… amire gondolok, hogy kérdezted? – nézett értetlenül szobatársára, s közben érezte, ahogy a szíve reménnyel telik meg, várva az igenlő választ.

- Hát… Látom, jól szórakozol, szóval… gondoltam, besegítek – lépett egyet a másik felé.

- Jackson… ez… ez nem jó vicc – nézett fel Mark a fiatalabbra keményen.

- Nem is viccnek szántam – mosolyodott el. – Ugyan már! Csak segíteni szeretnék – ült le hyungja mellé az ágyra, mire az picit hátrébb húzódott.

- Ez nem hiszem, hogy… jó ötlet lenne – nézett félre Mark, mert nem akarta látni a másik tekintetét.

- És ugyan miért nem? – hajolt közelebb az idősebbhez, mélyen magába szippantva férfias illatát.

- Mert… - Mark nagyot sóhajtott. – Mert szeretlek, Jackson. Szerelmes vagyok beléd – nézett komolyan a fiatalabb íriszeibe. – És kétlem, hogy ez előmozdítaná a lelki fejlődésemet… Mármint, csak összezavarnál… Én meg összezavarodnék… Amitől te is összezavarodnál… Látod? Mint most! – fogta fejét, és nem tudta, mit kezdjen a helyzettel.

Amit még kevesebben tudtak a csapatból – konkrétan senki –, az az, hogy Jackson az első pillanattól kezdve majd megőrült magas, férfias, angyali mosolyú szobatársáért. Minden nap meg kellett küzdenie az érzéssel, a vágyakozással, azzal a késztetéssel, hogy megérintse a másikat minden másodminutumban. Most viszont… Most Mark magától tárulkozott ki neki – a szó legszorosabb értelmében.

- Gyerünk, Markie! Folytasd csak, én pedig innen figyellek – suttogta nyakára az igéző szavakat.

Mark először meglepődött, és határozottan megtiltotta testének, hogy reagáljon erre bármit is, de rá kellett jönnie, hogy a vágy vörös köde már túlságosan ellepte agyát ahhoz, hogy reálisan tudjon gondolkodni. Így – némi habozás után – ismét kényelembe helyezte magát, míg Jackson árgus szemekkel vizslatta minden rezdülését.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy szinte megfeledkezzen a fiatalabb jelenlétéről, és ismét a kielégülés útján rohanjon egyre sebesebben. Ám, amikor a másik nevét nyögte élvezetében, Jackson nem tudta tovább türtőztetni magát. Eddig igazán megértő, figyelmes, és legfőképp türelmes volt, de az a nyögés minden más érzést kitörölt agyából a vágyakozáson kívül.

***

- Ah… Remélemh… Remélem, tudod, hogy… máskor is szívesenh segítekh – fordította fejét Mark felé, miközben próbálta oxigénhez juttatni tüdejét.

- Én pedigh… Szívesen fogadomh a… a segítségeth – válaszolt hasonló módon az idősebb. –Teh… Mit akartál tőlem, mikor hazajöttél? Nagyon dühösnek tűnt a hangod – kérdezte a plafont bámulva.

- Öh… Hát… Ami azt illeti, fogalmam sincs – nevetett fel Jackson, és hiába erőltette meg agytekervényeit, azok csak nem tudták felidézni, miért is volt olyan mérges a másikra. Meg aztán… ez már nem is számított igazán.

- Fiúk! – hallották a kopogást, s kintről Bam Bam hangját. – Tudnátok segíteni a hálószobában? Nem tudom bedugni azt az izét…

Először csak egymásra meredtek, majd egyszerre szakadt ki belőlük az eszelős nevetés.