A fodrásznál

Cím: A fodrásznál
Páros: Yoongi-Jimin
Korhatár: +12
Író: Yoki

Yoongi POV

Dühösen fújtatva tettem el telefonomat zsebembe, s rezignáltan, unott képpel nyitottam be a fodrászatba.

Azt hiszem, mindent megtettem azért, hogy lebeszéljem Bang PDnimet erről az őrültségről. Szerettem szőke lenni; jól is állt; most miért kell elcseszni valami újabb színezéssel? Már kezdett elegem lenni belőle... Persze tudtam, bármit is választottak, jól fog állni. Ez volt az egyetlen szerencsém... valahogy minden szín jól állt... és ezt ki is használták. Szerintem még a magenta is jól állna... Bár reméltem, sosem jön el az a nap, hogy ezt ki is derítsék.

Szó, mi szó, beletörődve léptem át szenvedéseim helyszínének küszöbét. Jimin után lettem beosztva, hogy reggel még egy utolsó próbát tehessek a terv meghiúsítására... Hát nem jött össze... Megint velem csesztek ki!

- Jó napot! – léptem be, majd körülnéztem, és azonnal megállt bennem az ütő. – Jimin... te...

- Áh, szia Yoongi hyung – kelt fel a székből mosolyogva, majd hozzám lépve aggódva kezdett méregetni. – Minden rendben? – ragadott meg vállaimnál.

- Te... te meg... – makogtam. – Pedig nyomatékosan megkértem Bang PD-t... erre... Tuti meg akar ölni! – temettem arcomat tenyereim sírjába.

Hadd magyarázzam meg a problémát...

Jimin szőke volt. SZŐKE! Megint! Már az első alkalommal is kínszenvedés volt. Alig tudtam... Alig tudtam visszafogni magam. És most...

Mikor saját hajszínem miatt könyörögtem a főnöknek, és nem engedett belőle, arra kértem – nyomatékosan –, hogy Jiminből ne csináljanak ismét szőkét. Túl szép, túl szexi... túl kívánatos úgy – bár ezt elmulasztottam megosztani PDnimmel. Jobbnak láttam, ha megtartom magamnak a véleményemet a szőkéllő Jiminről. Most mégis itt állt előttem, szőkén! Hova ne tovább: szőke, göndör hajjal! Azt hittem, menten megüt a guta! A hirtelen szívroham sötét felhője telepedett meg felettem, amiből bármikor lesújthatott volna az első villám.

- Mire kérted meg? – pislogott rám nagy szemekkel.

- Hogy ne legyél szőke! – förmedtem rá, mintha az ő hibája lett volna. Erre csak halkan felnevetett. Olyan édes! Miért? Miért én?

Megragadtam csuklóját, és egy csendes sarokba húztam. Törékeny babaarcát tenyereim keretébe foglaltam, s úgy néztem mélyen lelkének mélyére könyörgőn.

- Kérlek, ne nevess így, mert ezer szilánkra töröd a szívemet – suttogtam, homlokomat az övének támasztva. – Nem elég ez a haj... még a mosolyoddal, a csillogó szemeiddel is csak kínzol – hunytam le szemeimet, hogy ne is lássam.

- Te meg miről beszélsz? – lehelte a beállt csendbe.

- Arról, hogy minden nappal... minden perccel egyre fogy az elhatározásom, s egyre nő a vágyam irántad. Megkértem PDnimet, hogy ne fessék megint szőkére a hajad, mert ez... így olyan... – Fájdalommal, kínnal telt tekintettel néztem rá, mire ő ismét csak elmosolyodott.

- Én kértem rá – szólalt meg halkan, félbeszakítva vallomásom.

- De miért? – kérdeztem, szinte már nyüszítve.

- Mert tudtam, hogy szereted – vigyorodott el. – Egy kicsit kínozni akartalak hogy végre bevalld, mit érzel – hajolt fülemhez, és úgy suttogta bele a számomra megváltó szavakat. Csak értetlenül pislogtam rá. – Szeretlek, Yoongi hyung! Akarlak téged – viszonozta komolyan tekintetemet.

Nem kellett több győzködés. Véget vetettem szenvedésemnek egy pillanat alatt. Türelmetlenül, követelőzően tapadtam ajkaira, el sem eresztve percekig. Mikor tenyere oldalamat simogatta pólóm alatt, akkor váltam el tőle, hogy kihajolva a válaszfal mögül, a pakolászó fodrászt szólítsam meg.

- Tudna várni egy percet? – Próbáltam visszafogni a zihálásomat, de nem igazán sikerül.

- A mosdó a folyosó végén van – felelt egyszerűen, a helyes irányba mutatva, én pedig karon ragadtam Jimint, és magammal rángattam az említett helyiségbe...